Bármely ország létesíthet az Antarktisz területén tudományos kutatóállomást

Az Antarktisz az egyetlen földrész, amelynek nincs állandó lakossága, és amelyet egyetlen ország sem birtokol ténylegesen. Ezt egy nemzetközi szerződésnek köszönheti: az Antarktisz-egyezményt 1959. december 1-jén írták alá Washingtonban, és 1961. június 23-án lépett hatályba. Az egyezmény a déli szélesség 60. fokától délre eső területre vonatkozik, beleértve a jégselfeket is.

Mit mond ki az egyezmény?

A szöveg rövid, alig egy tucat cikkely, de néhány elve máig meghatározza a földrész életét:

• Békés használat. Az Antarktiszt csak békés célokra lehet használni. Katonai bázis, hadgyakorlat és fegyverkísérlet tilos; katonai személyzet és felszerelés csak tudományos munka támogatására vehető igénybe.
• A kutatás szabadsága. Bármely ország végezhet tudományos kutatást a területen, és ehhez létesíthet kutatóállomást. A felek vállalják, hogy megosztják egymással a kutatási terveiket és eredményeiket, és a kutatók szabadon cserélődhetnek.
• Befagyasztott igények. Hét ország korábban területi igényt jelentett be a földrész egy-egy részére. Az egyezmény ezeket nem ismeri el és nem is utasítja el, hanem befagyasztja: amíg hatályban van, új igény nem jelenthető be, és a meglévők sem bővíthetők.
• Nincs nukleáris tevékenység. Az Antarktiszon tilos nukleáris robbantást végezni és radioaktív hulladékot elhelyezni.
• Ellenőrzés. Bármely konzultatív fél megfigyelői bármikor szabadon megtekinthetik a többi ország állomásait, hajóit és repülőit.

Kik írták alá?

Az egyezményt eredetileg tizenkét ország írta alá: Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, Franciaország, Japán, Új-Zéland, Norvégia, a Dél-afrikai Unió, a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Mindannyian részt vettek az 1957–58-as Nemzetközi Geofizikai Évben, amelynek antarktiszi kutatásai megmutatták, hogy a földrészen csak együttműködve lehet dolgozni.

Az alapító országokra ma a Déli-sarkon is emlékeztetnek: a földrajzi pólus közelében álló jelképes sarkpontot félkörben tizenkét rúd veszi körül. Ezeken az alapító országok zászlók lengenek, ma is az első aláírók emlékét őrizve.

Később sorra csatlakoztak további államok, így Magyarország is 1984-ben. Ma több mint ötven ország tagja az egyezménynek, közülük majdnem harminc úgynevezett konzultatív fél, amely jelentős kutatómunkát végez a földrészen, és szavazati joggal vesz részt az éves tanácskozásokon.

A környezetvédelmi jegyzőkönyv

Az 1991-ben Madridban aláírt és 1998-ban hatályba lépett környezetvédelmi jegyzőkönyv az Antarktiszt „a békének és a tudománynak szentelt természetvédelmi területté” nyilvánította. Tiltja az ásványkincsek bányászatát, szigorú szabályokat ír elő a hulladékra, és minden új tevékenység előtt környezeti hatásvizsgálatot kér. Az állomások hulladékát ezért nagyrészt elszállítják a kontinensről.

Miért éri meg ott kutatni?

Az Antarktisz a Föld legnagyobb jégtömegét őrzi, a világ édesvízkészletének nagyjából hetven százalékát. A több kilométer vastag jégben a légkör több százezer éves összetétele maradt meg apró buborékokba zárva, így a jégfúrások az éghajlat múltjáról mesélnek. A száraz, tiszta levegő a csillagászatnak kedvez, a meteoritok a jég felszínén könnyen megtalálhatók, a hideghez alkalmazkodott élőlények pedig a biológusoknak adnak sok kérdést.

A földrész tehát nem senkié, hanem egy kicsit mindenkié: kutatóhely, ahol a szabályokat közösen hozták meg, és ahol a szomszéd állomás legtöbbször segítő kéz, nem vetélytárs.